|
Biztosításváltás.hu |
|||||
Kötelező biztosítás váltás 2012Van értelme csupán a díj alapján kötelező biztosítást váltani?Általában semmi gondunk sincs a legkedvezőbb biztosítással, és ez főleg a kötelező biztosítás váltás idején mutatkozik meg. A lassabban fizető biztosítók, az általunk okozott károkat ügy intézi csigalassúsággal és körülményes módon. Mára megoldódott az a probléma is, amely 2008-ban annyi autósnak okozott kárt érvényes KGFB ellenére, mégpedig a biztosítója csődje. Erre a MABISZ, a biztosítók által finanszírozott alapot hozott létre. A kötelező díjszámítás során válasszunk körültekintően magunknak biztosítást. Éves szinten néhány ezer forint többletkiadás megéri, a biztonságért cserébe. Kötelező váltás oka és mértéke A kötelező biztosítás igen sok változást mutat jelen időszakban, mely kérdés minden gépjármű tulajdonost, illetve üzembentartót érint valamilyen mértékben, éppen ezért érdemes felkészülni a változásokra. A biztosítás díja egyes gépjárművek esetében óriási különbözőséget mutathat a változások után. A kötelező gépjármű felelősség biztosítás díjszámítása eddig hengerűrtartalom, tehát cm3 alapján történt. Ezzel kapcsolatban óriási változásnak számít az új díjszámítás, mely a továbbiakban a gépjármű teljesítménye alapján történik. A kötelező időszakos hátrányai A kötelező új rendeletei között szerepel, hogy a kártörténeti igazolást már nem a gépjármű tulajdonosnak, illetve üzemben tartónak kell beszerezni, hanem ezt a biztosító végzi. Ez bizonyos szempontból nagyszerű intézkedés, hiszen jóval nagyobb kényelmet biztosít a felhasználók számára, ám pontosan ebből adódóan, a kezdeti időszakban rettenetes adminisztráció feltorlódást jelent a biztosítók számára. Ez a feltorlódás főként abból ered, hogy nagyon sok gépjármű tulajdonos a KGFB váltás mellett dönt, ám ez a feltorlódott adminisztrációs probléma csak időszakos. Ez az időszak átmeneti problémákat okozhat a kötelező biztosítás igénybevevői részére, mivel a bónusz tekintetében visszasorolás jöhet létre. Ez nem okoz veszteséget a gépjármű tulajdonos számára, hiszen a pluszban kifizetett KGFB díj később kiegyenlítésre kerül, ám a kiállított számlát mindenképpen ki kell fizetni. Ugyanezen okból kifolyólag gyakrabban előfordulhat, hogy egyáltalán nem érkezik meg a befizetendő csekk a biztosítótól. Ennek ellenére ez nem mentesíti a gépjármű tulajdonost a kötelező biztosítás díj megfizetése alól. A kötelező biztosítás díj összegével minden gépjármű tulajdonos és üzembentartó tisztában van, hiszen az szerepel a biztosítóval kötött szerződésen. Ezt az összeget valamilyen módon (pl. átutalással) meg kell fizetni csekk hiányában is, majd a befizetésről szóló igazoló okmányt kell magánál tartani a gépjármű tulajdonosnak. Természetesen, ez csupán átmeneti állapot, melyet a nagymértékű kötelező biztosítás váltás okozott, így ezen rövid időszak alatt nagyobb odafigyelést kíván a gépjármű tulajdonosok és az üzembentartók részéről. A KGFB új lehetőségei A KGFB rendeleteinek változása rengeteg új lehetőséget nyújt a gépjármű tulajdonosok és üzembentartók számára, melyet érdemes alapos tájékozódás után kihasználni. Előfordulhat, hogy kötelező biztosítás váltás nélkül a díj mértéke elképesztő mértékben növekszik, ám alapos körültekintéssel alacsonyabb díjfizetéshez is hozzájuthat az a felhasználó, aki biztosítás díjkalkulátor segítségével, valamint szakértő véleménnyel a háta mögött cselekszik és választ. Az oldalon rengeteg információt teszünk közzé annak érdekében, hogy a lehető legjobb lehetőséget legyen képes kiválasztani minden gépjármű tulajdonos, aki hozzánk fordul segítségért. A végéhez érkezik a kötelező biztosítás váltás kampány 2012-ben2011-12-18 18:17:00A végéhez közeledik a 2012-es KGFB kampány, ennek megfelelően az új szerződések kötése is jelentősen lelassult. tovább a A végéhez érkezik a kötelező biztosítás váltás kampány 2012-ben hírre A 2012-es kötelező biztosítás váltás kampány végnapjai2011-11-30 18:08:00Az évközben jósolt -10%-os díjcsökkenés nemhogy valóra vált, hanem -20%, esetenként pedig -25%-al is csökkentek. Ennek ellenére az újabb rekord biztosító váltás elmaradt, "csupán" 800 ezerre tehető a váltók száma. tovább a A 2012-es kötelező biztosítás váltás kampány végnapjai hírre A kötelező biztosítás kampány a félidejéhez közelít2011-11-15 13:00:00Még 3,2 millió autós várja a baleseti adóról szóló törvény megszavazását, és úgy tűnik, addig kivárnak a KGFB váltással. tovább a A kötelező biztosítás kampány a félidejéhez közelít hírre A kötelező biztosítás váltás történései2011-11-07 19:30:00A biztosítók éves KGFB díjbevétele 10 milliárd forinttal csökken. A baleseti adóból tervezett bevétel veszélybe is került. tovább a A kötelező biztosítás váltás történései hírre A biztosítás váltásban maximalizált lesz a baleseti adó2011-10-17 10:02:00A baleseti adó 30%-os mértékét maximalizálják a kötelező biztosítás váltásban, hogy elkerüljék az infláció növekedését és az elbocsátásokat. tovább a A biztosítás váltásban maximalizált lesz a baleseti adó hírre Ismét éles verseny lesz a kötelező biztosítás váltás -KGFB- területén2011-10-17 06:13:00A NGM bejelentette a baleseti adóról szóló törvénytervezetét. A tervezet 30%-os adót jelent a kötelező biztosításokban. tovább a Ismét éles verseny lesz a kötelező biztosítás váltás -KGFB- területén hírre A kötelező biztosítás díjhirdetése gondot okoz a biztosítóknak2011-10-11 02:00:00Mivel idén október 30-a vasárnapra esik, csak olyan napilapok jelennek meg, amelyekben a biztosítók nem szívesen hírdetnék meg a KGFB váltás 2012-es díjait. tovább a A kötelező biztosítás díjhirdetése gondot okoz a biztosítóknak hírre A kötelező biztosítás váltás díjai emelkedhetnek2011-10-05 02:00:00Az előzetes várakozásokkal ellentétben, a KGFB 2012-es díjai nem stagnálni, hanem emelkedni fognak a jövő évi szezonban. tovább a A kötelező biztosítás váltás díjai emelkedhetnek hírre A biztosítóktól jelentős ráfordítást igényel a kötelező biztosítás2011-09-28 02:00:00A biztosítók technológiai fejlesztésekkel bírkóznak meg a biztosítás váltás kihívásaival. A biztosítók jelentős előrelépéseket tettek az adminisztrációjuk automatizálásában, amely jelentős gyorsulást eredményezett a kötelező biztosítás váltás adatainak feldolgozásában. tovább a A biztosítóktól jelentős ráfordítást igényel a kötelező biztosítás hírre Kötelező biztosítás: csökkennek a gyermekesek kedvezményei!2011-10-30 17:01:00Van olyan biztosító, amely jócskán csökkenti a kedvezményei mértéket a gyermekes autótulajdonosoknak. Viszont aki rendőr, tűzoltó, mentős, oldtimer tulajdonos vagy akár facebook-os, annak jelentős KGFB kedvezményeket biztosítanak. tovább a Kötelező biztosítás: csökkennek a gyermekesek kedvezményei! hírre |
| Szolgáltatások | |
||||
|
|||||